A toll a madarak kültakarójának jellemző része, evolúciójuk során testük egyik legtökéletesebben specializálódott képlete. Könnyű, erős, de rugalmas és nehezen törik. Történetileg idősebb, mint a madarak maguk: már dinoszaurusz őseik is rendelkeztek tollakkal.
A tollak összessége a tollazat. Ez jellemző a madarak egyes csoportjaira, gyakran ennek alapján ismerhetők fel (a magyar közmondás szerint: „Madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg”). Szerepe van a repülésben, az állat testének hő, illetve víz elleni szigetelésében; gyakran a rejtőzködésben, illetve éppen ellenkezőleg, az udvarlásban is. A tollak száma is jellemző a fajra: egy hattyúfaj egyedeinek testén több mint 25 ezer tollat számoltak meg, egy kolibrifaj testén mintegy 940-et.
A tollak a bőr irharétegében lévő szemölcsökben helyet foglaló tolltüszőkből nőnek ki; a fejlődő, új tollak kezdetben véresek, tokosak. A madarak testén a tollas pászták tollatlan mezsgyékkel váltakoznak; utóbbiak a testhajlatokra és a hasra jellemzőek. Tollaikat a farok alatti mirigyek termelte váladékkal vízhatlanítják, például amikor „tollászkodnak”. A tollazatot évente legalább egyszer levedlik, azaz a régi, elhasználódott tollak lehullanak és helyükbe újak nőnek.
A tollazat a madár nemére és életkorára is jellemző. Fióka korukban pelyhes; ilyenkor színe, mintázata eltérő a felnőtt egyedekétől. Változik a tollazat akkor is, amikor a madár költ: ilyenkor a hasat fedő, oldalról behajló tollak kihullanak. A télen ugyanazon egyed testét több toll fedi, mint nyáron.
