Az északi irány meghatározásához használt mágneses tűt a 11. század óta használják. Kezdetben azonban a vízen lebegett, és csak a 13. században az olasz matrózok zártak egy fadobozba, iránytűt képezve. Az idő múlásával a fokozatos beosztást a tű alá helyezték, ami nemcsak az északi, hanem más irányok meghatározását is lehetővé tette. Az új eszközt iránytűnek nevezték el az olasz "compaso", azaz "érettségi" szóból. Ez volt az egyik legfontosabb találmány, amely lehetővé tette Európa belépését a nagy földrajzi felfedezések korszakába, köszönhetően annak, hogy a nyílt tengeren pontos hajózás volt lehetséges, és ez hozzájárult Amerika felfedezéséhez 1492-ben.
