Egyiptom (arabul: مصر, IPA: [misˤɾ], Miszr; egyiptomi arab ejtéssel: [ˈmɑsˤɾ], Maszr), hivatalosan Egyiptomi Arab Köztársaság (arabul: جمهورية مصر العربية, IPA: [Dzsumhúrijat Miszr al-Arabijah]) transzkontinentális ország, területének nagyobbik része Észak-Afrikában, kisebb része Délnyugat-Ázsiában található. A két földrészt a Szuezi-csatorna választja el egymástól.
Az országot nyugatról Líbia, délről Szudán, északról a Földközi-tenger, északkeletről a Gázai övezet és Izrael, keletről pedig a Vörös-tenger határolja. Fővárosa a középkor óta az arab és az iszlám világ központja, Kairó, mely több mint húszmillió lakosával a világ egyik legnagyobb agglomerációja.
A Sínai-félsziget által Afrika egyetlen transzkontinentális országa, és jelentős hatalom az arab világban, a Közel-Keleten és Afrikában; 2022-ben a világ 12. legerősebb katonai hatalma.Több mint 100 milliós népességével a legnépesebb arab ország és a harmadik legnépesebb ország Afrikában. A népesség nagy része a Nílus partján és a Nílus-deltában él, ami az ország területének töredéke, és itt találhatók a termőföldek is. Az ország többi részét túlnyomórészt a gyéren lakott Szahara sivatag borítja.
Egyiptom területén már a történelem kezdetén, az i. e. 4. évezredben megszerveződtek különböző államalakulatok, amelyeket i. e. 2995 körül egyesítettek, létrehozva ezzel az egységes Egyiptomi Birodalmat. Az ókori Egyiptom mint kultúra mintegy négyezer éven át fennállt és hatást gyakorolt szinte az összes korabeli kultúrára; mint birodalom az i. e. 1. évezredig a világ vezető hatalma volt és csúcspontját a XVIII-XIX. dinasztia idején (kb. i. e. 1550–i. e. 1190) érte el. Az i. e. 525-ös perzsa hódítást követően a Ptolemaidák idején (i. e. 305–i. e. 30) újra hosszabb időre önállóvá vált és bár katonai erejének jelentősége Róma erősödésével folyamatosan csökkent, Alexandria a hellenizmus központjaként az i. e. 30-as római hódítás után is még évszázadokig a nyugati világ művelődésének és tudományának elsődleges csomópontja maradt. A Római Birodalom kettészakadása (395) után a Bizánci Birodalom provinciája volt egészen a 641-es arab hódításig. Ezt követően a már évszázadok óta teljesen kopt keresztény terület, bár nagyon lassan, de végül iszlám többségűvé vált. Elsőként a 9. században önállósult újra (akkor még csak de facto) a kalifátustól a Túlúnidák vezetése alatt. Miután a Magrebből érkező Fátimidák meghódították 969-ben, birodalmuk magterületévé tették és innentől kezdve a 15. századig Egyiptom-központú birodalmak voltak az iszlám világ vezető hatalmai (a Fátimida Kalifátuson kívül ilyen volt a Szaladin által alapított Ajjúbida Szultanátus, majd az azt medöntő Mamlúk Birodalom), Kairó pedig ezekben az időkben az iszlám kultúra és gondolkodás fellegvára volt, a világ egyik legnagyobb és egyik leggazdagabb városa, tudományának egyik központja. A Mamlúk Szultanátust I. Szelim oszmán szultán döntötte meg 1517-ben, ez az 1867-ig tartó török uralom kezdetét jelentette. Egyiptomot jelentőségéből fakadóan nem integrálták teljesen az Oszmán Birodalom közigazgatásába, autonómiát élvezett és a mamlúkok irányítása alatt maradt. Bonaparte Napóleon 1798–1801-es egyiptomi hadjárata során sikertelenül próbálta meghódítani az országot, azonban érdeklődésével és a magával hozott tudósokkal megalapozta az egyiptológia tudományát, amivel megindult a modern történettudomány és régészet fejlődése. Egyiptom ezután Muhammad Ali pasa uralkodása (1805–1848) idején szinte teljesen függetlenné és az akkori világ egyik legmodernebb országává vált. 1869-ben, francia tulajdonban megnyílt a Szuezi-csatorna, melyet 1882-ben átvettek az angolok és az ország brit protektorátus lett, ami alól névlegesen a Tutanhamon-sír megtalálásának évében, 1922-ben, ténylegesen 1952-ben szabadult föl. 1899-től 1956-ig a britekkel közösen gyarmattartóként ellenőrizte Szudánt, amely már a 19. század első felétől a környező országokkal együtt a Muhammad Ali-dinasztia önálló hódításainak eredményeképp Egyiptom része volt és amelyet a britek szakítottak le ilyenformán a birodalomról. A második világháború alatt területén jelentős harcok dúltak, a híres második el-alameini csata a szövetségesek döntő győzelmével zárult. 1952-ben végleg felszámolták a brit katonai jelenlétet, majd egy év múlva kikiáltották a köztársaságot, miután lemondatták II. Fuád királyt. 1956-ban a frissen hatalomra került Gamal Abden-Nasszer elnök az Asszuáni-gát építési költségeinek fedezésére államosította a Szuezi-csatornát, amivel kezdetét vette a szuezi válság, ami Egyiptom katonai vereségével, ugyanakkor elsöprő diplomáciai győzelmével zárult. Nasszer Egyiptomot energikus, az egész világot behálózó politikájával újra nagyhatalommá tette, és bár a hatnapos háborúban az ország vereséget szenvedett Izraeltől és szövetségeseitől, a jom kippuri háborúban visszaszerezte elvesztett területeit és csak amerikai nyomásra adta föl harcot. A Nasszer és Anvar Szadat elnöksége idején modern állammá váló országban az 1990-es évektől recesszió kezdődött, aminek következtében 2011-ben kitört az ún. nílusi forradalom és a már 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubárak elnököt elűzték. Ezután az ország évekig anarchiában stagnált, sőt gazdasága, főként a turizmus jelentősen visszaesett. Végül a 2014-ben hatalomra került katonai vezető, Abdel Fattáh el-Szíszi képes volt stabilizálni az államot és az ország gazdasága jelentős növekedési pályára állt.
Egyiptomban a leghíresebbek az ókori birodalom monumentális épületei, ilyenek például a gízai piramisok, a nagy szfinx és a karnaki templom, a romvárosok, mint Memphisz, Théba és Ahet-Aton, illetve a temetők, például a Királyok völgye és a Királynék völgye, valamint az ezekhez kapcsolódó Dejr el-Bahari. Mindezek mellett említésre méltók az ország középkori emlékei is, úgy mint az Ibn Túlún-mecset vagy az Azhar-komplexum. Az ország középkori emlékei nemcsak gazdagságukkal, kidolgozottságukkal, hanem az ókori emlékekhez hasonlóan monumentalitásukkal is kiemelkedő értéknek számítanak: az iszlám Kairó 1979 óta az óegyiptomi műemlékekkel együtt az UNESCO világörökség részét képezi.
Egyiptom gazdasága az egyik legváltozatosabb a Közel-Keleten, mert az olyan ágazatok, mint a mezőgazdaság, az ipar, a turizmus és a szolgáltatás nagyjából azonos termelési szinten állnak. Az országot azon államok közé sorolják, melyek az elkövetkező évtizedekben a világgazdaság nagyhatalmaivá válhatnak, ehhez azonban olyan akadályokat kell elhárítani, mint a túlnépesedés és a vízhiány. Ennek érdekében számos reformot készített elő vagy vezetett már be a vezetés 2014 óta, többek között megkezdték egy új adminisztratív főváros építését, az infrastruktúra és a mezőgazdaság modernizálását, a megújuló energiaforrások kihasználtságának növelését, valamint határozott lépéseket tettek a születésszabályozás széles körű elterjesztése felé.
