Cukor alatt a köznyelvben többnyire a kémiában mono- és diszacharidnak nevezett szénhidrátok édes ízű kristályait (kristálycukor), porát (porcukor) vagy oldatát (cukoroldat) értjük.
Étkezési cukorként (szacharóz) a cukorrépából előállított répacukrot vagy a cukornádból előállított nádcukrot ismerhetjük. Ezekből több termék készül, például a kristálycukor, porcukor, kockacukor, illetve különböző édességek tartalmazhatják. Európában a répacukor előállítása a legolcsóbb, ezért ez a legelterjedtebb. Melegebb éghajlatú területeken a nádcukor az elterjedt, illetve ismert még a juharcukor, amit északi országokban a juharfa nedvéből nyernek. Kémiailag mindhárom cukorfajta teljesen egyforma, csupán a kiindulási növényekből a gyártás során megmaradó más anyagok okozzák a különbségeket.
Ezenkívül megemlítendőek még a különböző gyümölcscukrok (fruktóz), amelyeket a gyümölcsökből vonnak ki, valamint a tejcukor (laktóz), amelyet gyermektápszerek készítésére használnak és tejből állítanak elő.
A finomított cukrot, amelyet ma minden háztartásban megtalálunk, száz-százötven évvel ezelőtt még csak a gazdagabb családok használták, még régebben csak a királyok asztalán lehetett megtalálni. A szegényebbek a mézet használták az ételek édesítésére.
Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása napi 6 teáskanálnyi hozzáadott cukor fejenként. A cukorfogyasztásból származó energiabevitel arányát a napi energiabevitel 10 százaléka alatt javasolja a WHO, ám a szervezet ajánlása szerint a cukorfogyasztásból származó kevesebb, mint 5 százaléknyi energiabevitel, illetve a lehető legkevesebb mennyiségű cukor elfogyasztása segíthet bizonyos egészségügyi kockázatok csökkentésében.
